Book-Loving Little Moth

Kleinheincz Csilla - Ólomerdő

Mini-könyvklub 3 - márciusi olvasása

2016. március 21. - LittleMoth

 

mini-konyvklub3_logo.jpg

Kiadó: Gabo
Kiadás: 2014
Műfaj: fantasy
Oldalszám: 360

 

 

 

 

 

 

olomerdo.jpg

 

Fülszöveg

A kamasz Emesét még gyerekkorában hagyta el az anyja és tért vissza otthonába, a tündérek áthatolhatatlan erdejébe. A lány azóta is visszavárja, de amikor eljön érte egy szív nélküli lovas, kénytelen szembesülni vele, hogy szülei sok mindent eltitkoltak előle, és a mágikusnak hitt másik világ egyáltalán nem olyan, amilyennek képzelte. Tündérek, lovagok, varázslat: mindez csak mese, az igazság sokkal bonyolultabb és fájdalmasabb.
Az Ólomerdő egyszerre rendhagyó fantasy és árnyalt családtörténet, amely bátran szembemegy a mesékkel szembeni elvárásainkkal. Egy fiataloknak és időseknek egyaránt ajánlható történet sorsról és döntésekről, ígéretekről és következményekről, valamint arról, hogy néha a mesehősök tetteit is irányíthatja önzés és hatalomvágy.

 

A könyv a Mini-könyvklub 3 márciusi olvasásaként került a kezembe. Nehézkesen indult ugyan, de a végére alig tudtam letenni!

 

„– (…) Kimondott szót vissza ne vegyél, és ha elkezdesz valamit, fejezd is be!”

 

Az első kb. 150 oldal nagy kihívást és kitartást követelt tőlem. Egyszerűen nem tudott lekötni, untam az egészet, az a kevés ami történt, nem igazán fogott meg, még most sem dereng minden részlet, amiről olvastam. Egyedül két dolog segített át rajta: az, hogy szinte sosem hagyok félbe könyvet (bár néha előfordul sajnos); a másik pedig, hogy Csilla annyira szépen és jól írja le a világot és a Rengeteget, hogy egyszerűen tudnom kellett, mit hoz ki a történetből. Annyira jól tettem, hogy nem adtam fel! Ahogy haladunk előre, egyre izgalmasabb és érdekesebb a cselekmény, a végére pedig olyannyira tetszett, hogy egyszerűen olvasnom kellett minden szabad percemben!

 

A történéseket több szemszögből tárja elénk az írónő, amihez elég vegyesen viszonyulok. Bár tetszik, hogy bepillantást nyerhetünk több szereplő gondolataiba is, az elején nagyon zavaró volt, főleg pár fél oldalas szemszögváltásnál. Néha nem is tudtam, kinek a gondolataiba látok bele. Ezt leszámítva azt mondom, jó volt ez így, színesebbé tette a cselekményt.

 

Az ígéretek nagyon fontosak, hallotta anyja hangját a fejében. Az emlékhez nem tartozott arc, pedig a fényképekről újra megtanulta azóta, hogyan nézett ki. Soha ne ígérj semmit, amit nem tudsz, vagy nem akarsz betartani. Mondd, hogy nem ígérheted meg. Viszont ha valamire ígéretet teszel, azt be kell tartanod, akármilyen nehéz is, akármennyi szenvedéssel is jár. Különben… megfizetsz.”

 

Főszereplőnk Emese, akinek elég problémája lenne még akkor is, ha éppen nem kamaszodna. Anyja elhagyta, apja és nagynénje titkolóznak előtte, és az élete alapjáraton sem mondható éppen átlagosnak: kötik a tett ígéretek, amiket ha nem tart be, néha elég súlyos árat kell fizetnie érte.

Kicsit nosztalgikus hangulatba kerültem, mikor az ő fejében járhattam, jó volt kicsit visszatekinteni a saját kamaszkoromra. Ennek ellenére idegesített Mese karaktere. Lehet, hogy én vagyok már öreg a tinikhez, de nagyon tudott irritálni egy-két megmozdulásával. Mert oké, hogy szembekerül pár olyan döntéssel, ami még egy felnőtt számára is nehéznek bizonyulna, a döntéseitől akkor is a fejemet fogtam. Főleg a „ne kezeljetek gyerekként” részek akasztottak ki. Tudom, tudom, én is voltam tini és ugyanígy lázadtam, de néha sok volt belőle. Nagyon nem szerettem a karaktert, elmehetett volna világgá...

 

Emese szüleiről nem igazán tudok pozitív véleményt alkotni, abszolút nem kedveltem meg őket, sőt... Inkább negatív karaktereknek nevezném mindkettőt. Egy anya, aki elhagyja gyerekét, akármilyen okból kifolyólag, az nem anya. És nem, nem hat meg, hogy miért is nem tért vissza Lóna. Maradjunk annyiban, elmennie sem kellett volna, legalábbis így biztosan nem...

István pedig inkább állt volna a lánya mellett ahelyett, hogy Lónát hajkurássza. Lett volna igazi apja Mesének, nem csak akkor kellett volna apát játszania, mikor „elvesztette” lányát. Megértem, hogy hiányzott neki, hogy szerette volna Mesének visszaadni az anyját, de egy összetartó fél család is jobb annál, mint ami a végére lett belőlük.

 

- Mondd ki! – figyelmezteti a lovag.
Nyel egyet.
- Áll az alku.
A lombok megpendülnek, mire összerezzen. A lovas ügyet sem vet rá, csak a kezét nyújtja.
- Úgy érzem magam, mint Faust – mondja a férfi.
- Nem vagyok Mefisztó.”

 

 

A kedvencem Rabonbán volt, a vas- és rézerdő ura. Imádtam! A fekete lovag karaktere már szinte az első percben nagyon megfogott. Hiába volt az a bizonyos alku érezhetően előre megtervezett, egyesek számára talán túlságosan számító és kegyetlen, én ugyanezt tettem volna a helyében. Nem lehet egyszerű egy ilyen súlyos átokkal együtt élni. Jó, oka volt annak, hogy megátkozták, de fiatal volt és egyetlen hibáért ennyit szenvedni... Titokzatos, erős és szerethető karakter, akiből – szerintem – túl keveset kaptunk ebben a kötetben. Bár sok minden kiderül a múltjáról, úgy gondolom, még nagyon sok minden rejlik benne azon kívül, amit megtudtunk róla. Nagyon olvastam volna még Rabonbánról!

Mivel minden tündérmesébe kell egy főgonosz, így most mi megkaptuk az Özvegyet. Az Ő karakterén már az első perctől kezdve látszik, hogy nem éppen egy jó kis tündérke, hanem szó szerint a gonosz mostoha. Annyira szívtelen és könyörtelen, amennyire csak elképzelni lehet. Bár azt sem itt, sem a többi hasonló történetnél nem értettem soha, miért kell a gatyájába csinálnia mindenkinek egy ilyen karakterrel szemben, de ez minden mesében így van, így fejet hajtok a előtte.

 

Firene van, de minek? Azon kívül, hogy köze van az egyik fő bonyodalomhoz, semmi értelme a karakterének számomra. Totálisan meglettem volna nélküle meg a figyelő hollószemei nélkül.

 

Firtos/Tartód kicsit Dobby-t idézte nálam a történetben. Nem tudnám megmondani miért, valahogy a házimanó járt a fejemben minden résznél, amikor megjelent. Jól felépített és viszonylag kedvelhető átkozott kis lény, de az ő meglétével sokszínűbb a történet. Tetszett a kettőssége, a múltja és amivé a könyv végén vált.

 

A karakterek elég jól kidolgozottak voltak, jó volt megismerkedni régi és újszerű varázslényekkel – még ha egy-kettő létezésével nem is értettem egyet. A világ és a leírások nagyon tetszettek, szinte a Rengetegben éreztem magam olvasás közben. Tetszett a megszegett ígéretekért kapott büntetés gondolata, pár emberre simán "ráátkoznám". A Sorsfolyó és végzetnők szerepe remélhetőleg kibontakozik a következő részben, kíváncsi vagyok rájuk, hogy mi alapján döntenek a sorsokról, a felajánlott alkukat miért fogadják el, néhányat pedig miért nem.

 

Összességében tetszett a könyv, a kezdeti nehézségeim ellenére is, az Üveghegy pedig már a Kívánságlistámon csücsül - már csak a fekete lovagom lovag miatt is olvasnom kell!

 

Összességében: 5/4 (ebből 1* Rabonbáné ;) )

Borító: 5/5

Kedvenc karakter: Rabonbán

 

A többiek értékelését itt találod!

A bejegyzés trackback címe:

https://booklovinglittlemoth.blog.hu/api/trackback/id/tr958510132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anitiger · http://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/ 2016.03.21. 19:40:44

Jé! Némely személyek kapcsán mennyire egyetértünk, másokéban meg mennyire nem! :D (De csak mert bírtam Firenét meg a holló alakját. <3) A szülők tettei - főleg Lónáé - feldolgozhatatlanok számomra. :D Durva, hogy mennyire nem jutott eszükbe szegény Mese... Amúgy élvezet volt olvasni az értékelésedet! ^^

LittleMoth 2016.03.21. 20:11:02

@Anitiger: Igen, közben én is olvastam a már fent lévő értékeléseket, így a Tiéd is ;) Nekem is ez ugrott be, hogy mennyire egyforma és ugyanakkor mégsem...
A Fogadj el!-nél akadtam ki ennyire még egy szülőre, Petra anyja... Nem is találok szavakat, még mindig! Pedig legalább István jobban figyelhetett volna lányára, ha már ketten maradtak, de neeem, neki csak a hattyú a fontos... Elég elkeserítő :(
Köszönöm *-*

brigy1 2016.03.30. 19:24:39

Ebben a bejegyzésben, csak a fülszöveg zöld kijelölése nem tetszik :D egyébként tökéletes :) Nekem is megvan az Ólomerdő, csak a régi borítóval, nekem az jobban tetszett.
süti beállítások módosítása