Kiadó: Európa
Kiadás: 2015.
Műfaj: disztópia
Oldalszám: 437

„Túlélni. Túlélni bármi áron.”

Fülszöveg

„…a metró komplex polgári védelmi objektumból, hatalmas, atom biztos óvóhelyből egységes hatalom által össze nem fogott állomások sokasága lett, és káoszba meg anarchiába süllyedt.”

A helyszínünk a Moszkvai metró, az alagutak és állomások, amelyeknek a nevét nem bírnám leírni, kiejteni meg aztán végképp nem.. Az első négy fejezet volt az, ami igazán nagy gondot okozott olvasás közben– irdatlan mennyiségű orosz név és állomásnév zúdult a nyakamba, kiolvasni is nehéz volt, a kiejtését meg meg sem próbáltam. Mindezek mellett ráadásul egyhelyben topogtunk, nem haladtunk semmit a történettel, esemény: nulla. Nagy nehezen túltettem magam rajta - ha valamit elkezdek, be is kell fejeznem (ez valami berögződés lehet nálam) -, de örülök, hogy kitartottam. Lassan(!!) beindult a cselekmény, a Polisztól pedig már könnyedén jutottam egyik lapról a másikra. Zajlottak az események - azért néha szembeköszön még pár unalmasabb rész és monológ -, érezhetően haladunk a „cél” felé..

És akkor a metró.. Ember legyen a talpán, aki ezen a térképen eligazodik. Nekem abszolút nem sikerült..

A főszereplőnk Artyom, egy huszonéves, aki a VDNH-n él, vajmi keveset látott és tud a saját állomásán kívüli életről. Aztán apja egyik barátja, Hunter megbízza egy „küldetéssel” – menjen el a Poliszba, keresse meg Melnyiket és adjon át neki valamit, amitől az állomása és a metró egészének fennmaradása függhet. A Poliszba vezető alagutakon és állomásokon át azonban számtalan akadály áll Artyom útjába, amiken nem kis nehézségek árán tud csak túljutni. Ráadásul itt újabb „küldetést” kap a brahmanoktól, ami szintén nem egy egyszerű feladat. De főszereplőnk úgy tűnik, a szerencse gyereke – mindig megmenti valaki, amikor már azt hinné az ember, hogy ebből a helyzetből nem tud kikeveredni..

Artyom útjai során a legkülönbözőbb lényekkel, emberekkel és történetekkel találkozik.
Mutáns patkányok, feketék, könyvtárosok, pterodaktiluszok, jó ég tudja milyen állatból mutálódott beazonosíthatatlan teremtmények, 2 fejű és 3 lábú szerzetek. És ha ez még nem lenne elég, ott vannak a vörösök, a fasiszták és a kannibálok is, akik előszeretettel irtják a jónépet.
Útitársai között megjelenik Bourbon, Kán –aki Dzsingiszkán utolsó megtestesülésének hiszi magát, Mihail Porfirics és Vanyecska, a Moszkvai Metro Ernesto Che Guevara Első Nemzetközi Vörös Harci Brigád, Danyila, Melnyik a sztalker.
Újdonsült ismerősei közül jó páran azonban elég hamar a túlvilágra kerülnek a rövid ismertség után.

„Köszönöm, én már ebédeltem – utasította el sietve Ulman. - Artyom, te mit szeretnél? Csak mohát ne, attól kitör a beleidben a negyedik világháború.”

És ez volt az a rész, ahol újraolvastam a mondatot és eltöprengtem. NEGYEDIK világháború..
A könyvben nem esik egyéb utalás rá, hogy ez az atom- és biológiai fegyverek okozta pusztítás a III. világháborúnak lenne köszönhető, de én nagyon is reálisnak tartom a dolgot. Az időpont viszont túl korainak tűnik. Nem azért, mert nem tudnám elképzelni, inkább csak nem akarom.. 2033.. Kevesebb, mint 20 év távlata..

A fordulat a végén meg szinte fejbe vágott.. Sok végkifejletre gondoltam, de ez egyáltalán nem jutott volna az eszembe. Az emberek félnek az ismeretlentől, attól, amit nem értenek, ezért az Előbb lőj, aztán kérdezz! elvet alkalmazzák. De ki hibáztatná őket ezért?!

Összességében tetszett a könyv, egy olyan disztópikus világot tárt elém, amit nagyon is valósnak, elképzelhetőnek tartok a jövőt illetően. Az eleje vontatott volt ugyan, az eseménytelenséggel és töménytelen orosszal, de megéri túlküzdenünk magunk rajta. A világ, amit Glukhovsky elénk tár annyira abszurd, hogy teljes mértékben elképzelhető! Egy igazi disztópia-rajongónak kötelező olvasmány. A sorozat többi részét is biztosan el fogom olvasni.. Talán még a Metro Univerzum köteteit is..

Összességében: 5/4
Kedvenc szereplő: Melnyik

Mini-könyvklub 2 tagok értékelését itt olvashatod: http://konyv-sarok.blogspot.hu/p/metro-2033.html

Jó olvasást!