Book-Loving Little Moth

Bárcsak... Book Tag

2016. június 07. - LittleMoth

 

Ezt a Tag-et Ági oldalán találtam és megtetszett ;) Ééés amúgy is rég volt ilyen bejegyzés a blogon ;)

 

 

  1. burok_borito_1.JPG

    Bárcsak kapott volna folytatást!

Stephenie Meyer: A burok c. könyve. Bár rebesgette ugyan az írónő a folytatást, eddig még nem nagyon tűnik úgy, hogy lesz is belőle valami valaha is. Pedig a végét illetően elég függővégesre sikeredett, a folytatást pedig nagyon szívesen elolvasnám.

 

 

 

  1. Bárcsak lenne egy spin-off-ja!

Ide M. Leighton Rosszfiúk sorozatát tudnám írni. Ugyan csak az első két részét olvastam, a harmadiknak meg már nagyon várom a magyar megjelenését, de egyből ez ugrott be. Aki nem olvasta a 2. részt, annak nagyon nem ajánlom, hogy megnézze a SPOILERt ;) Jelöld ki a két zárójel közti részt! (Nash szemszöge érdekelne. Hol volt, merre járt, mit csinált, hogy tudott ennyi ideig bujkálni és milyen is Ő valójában)

 

fogadj_el.jpg

  1. 3. Bárcsak több könyvet írna!

Igaz, a két megjelent könyvéből még csak egyet olvastam, de ide mindenképpen Rácz-Stefán Tibort írnám. A Fogadj el! egyszerűen lenyűgözött, le sem tudtam tenni. Nagyon életszerűen és valósághűen örökítette meg a kiközösítés és a piszkálódás mivoltát és következményeit – higgyétek el, saját tapasztalat alapján írom mindezt -, hogy hova fajulhatnak a dolgok, ha mindenki félrenéz, ha senki nem tesz semmit ellene. Mégsem száraz pszichológiai blablát kapunk, hanem egy igazán eseménydús és számomra mélyre ható történetet. Nagyon szívesen olvasnék tőle hasonlót bárhol és bármikor!

 

 

 

  1. Bárcsak ne vele jött volna össze!meyer_twilight_saga_5.JPG

Hiába vagyok nagy Twilight-fan, én nagyon nem értek egyet az Edward-Bella párossal. Akárhányszor nézem a filmeket vagy olvasom a könyveket, még mindig Jacobnak szurkolok, hiába tudom, hogy feleslegesen. Oké, Ő Renesmeevel jön össze majd egyszer valamikor, de engem ez sem vigasztal. Én mindig Jacob-fan maradok!

 

nevnapomra_2015_hofeher_es_a_vadasz_1.JPG5. Bárcsak máshogy ért volna véget!

Lily Blake: Hófehér és a vadásza. Annyira függővéges, hogy nem kicsit sokkolt, mikor hiába lapoztam, nem találtam több oldalt a könyvben. Valami normálisabb lezárást azért kaphatott volna a könyv...

 

 

 

 

  1. Bárcsak film készülne belőle!

Most tényleg soroljam el mind?!tunderkronikak_cor_leonis_kep_1.png

Samantha Shanon Csontszürete, Karen Marie Moning: Tündérkrónikák sorozata, J. L. Armentrout Luxene, Marie Lu Legendája és Rachel Caine: A morganville-i vámpírok – Az üvegház legalábbis nagyon tetszett és Michael kiléte miatt nagyon el tudnék képzelni belőle egy filmet.

Hirtelen ennyi, de ezek is csak akkor, ha nem rugaszkodnak el túlságosan a könyvtől a rendezők.

 

 

  1. Bárcsak sorozat készülne belőle!

Őszintén??? A Shadowshunter után??? Egyik sem!!!

Ha valami csoda folytán mégis egy normális szereplőgárdás és könyvhű sorozatot összehoznának, megnézném a Luxent szerintem. Abból egy elég sokáig nézhető sorozatot eltudnék képzelni.

 

  1. Bárcsak egy másik szemszögből íródott volna!

Ilyen könyvvel nem igazán találkoztam eddig. Volt, amelyiknek nem tudtam azonosulni a szemszögével, de ha más „narrálná”, szerintem nem nagyon változtatott volna a dolgon.

 

  1. Bárcsak megváltoztatnák a borítóját!

vegtelen_eg_alatt.JPGKresley Cole: Vámpíréhségénél azzal a kékkel sehogy sem tudok megbékélni. A karakterekkel nincs bajom rajta, de az a kék... Ráadásul azzal a piros felirattal... Egyszerűen nem tudom elképzelni, milyen ízlésficammal rendelkező egyén találta ki.

Aztán ott van Laini Taylor Füst és csont leánya sorozata, legalábbis a megjelent két rész. Nem szorosan a borítóval van bajom, hanem a kiadással. Egyik nagy és gyönyörű keménytáblás, a másik jóval kisebb puhatáblás kiadású és úgy néznek ki egymás mellett, mint Schwarzenegger és DeVito az Ikrekben... Egyszerűen katasztrófa!

A Végtelen ég alattról Veronica Rossitól pedig már ne is beszéljünk.. A háttér ugyan elég szép, de az a bőrdzsekis csaj szintén katasztrofálissá teszi a borítót.

 

  1. Bárcsak megtartották volna az eredeti borítókat!117b4261ded1dde93d9b7970f7aa149d.jpg

Ez minden kétséget kizáróan Samantha Shannon A mímes rendje. Imádom a macskákat, de ez a borító... Cuki lenne egy cicás könyvön ugyan, de akkor már egy lepke lenne rajta, ha az eredeti csodaszépet le akarták cserélni... Bár még mindig nem tudom, mi vezette őket erre a tévútra, főleg az első rész után...

 

 

 

 

 

Ha már a bárcsakoknál tartunk, hozok egy zenét is ehhez kapcsolódóan így a végére ;)

If Only

 

Ennyi lettem volna én és az óhajaim, remélem tetszett ez a bejegyzés ;) Ha igen, vigyétek nyugodtan ;)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://booklovinglittlemoth.blog.hu/api/trackback/id/tr848787248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása