Book-Loving Little Moth

Mindee Arnett - A Rémálom-ügy

Akkordél Akadémia 1.

2016. február 21. - LittleMoth

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás: 2015.

Műfaj: fantasy

Oldalszám: 340a_remalom-ugy.jpg

Ez a könyv volt a KMK karácsonyi akciójának ünnepi szeretetpéldánya a szüleimtől kapott csomagban. Ismét egy Vörös Pöttyös könyv, amit imádtam! Számomra letehetetlen volt, kevesebb, mint 12 óra alatt ki is olvastam!

 

Fülszöveg a_remalom-ugy_1.jpg

 

Már a fülszövege alapján éreztem, hogy tetszeni fog a történet - nagyon felkeltette az érdeklődésemet ez az újfajta fantasy-világ.

Hiába olvastam róla az értékelésekben, hogy klisés, szerintem abszolút nem volt az. Ha boszorkányokról/varázslókról szólt volna, akkor biztosan Harry Potter járt volna az eszemben, de a rémálom, mint faj, teljesen más perspektívába helyezte a dolgokat – legalábbis számomra. Vagy ott van például az Alkonyat - habár egyik kedvenc sorozatom, örültem, hogy végre más fantasztikus lényekről is olvashatok, nem csak vérfarkasokról és vámpírokról.

 

Porka egy önfejű, makacs és nagyszájú Rémálom-félfajta – apja ugyanis ember -, aki csak nemrégiben szerezte meg varázserejét. Ennek az erőnek a használatához azonban álmot kell falnia, vagyis az álmok anyagát, a fiktuszt. Még csak ismerkedik új képességeivel, amikor is kiderül, hogy Ő nem egy átlagos rémálom. Porka álomlátó, aki képes meglátni a jövőt. Ezen képessége révén nyomozni kezd – és nyomoznia is kell – álompárja álmaiban a gyilkosság után, nem kis veszélynek téve ki ezzel magát. Ráadásul rossz hírű anyja is gyanúba keveredik..

 

„- Meg kell mondanom, Porka, egy nap a nyelved fogja megásni a sírodat - mondta Velő.
Sóhajtottam.
- Tudom. Nem direkt csinálom. A szám néha függetleníti magát az agyamtól.”

 

Eli egy átlagos (vagyis inkább átlagon felül helyes) srác, aki a középiskolások hétköznapi életét éli - legalábbis Porka éjszakai látogatásáig. Eli élete a feje tetejére áll, mikor kiderül, hogy Ő Porka álomlátó-párja. Be kell iratkoznia az Akkordél-re és hagynia, hogy a lány az álmaiban nyomozzon. Eleinte nagyon ellenszenvesen viselkedik Porkával – mondjuk én sem rajonganék azért, aki kirángatna a megszokott életemből -, de lassan azért oldódik a feszültség kettejük között, és közelebb kerülnek egymáshoz..

 

“– Tényleg itt fogsz ülni? – kérdezte Eli.
– Jobban szeretnéd, ha fejbe vágnálak egy palacsintasütővel? “

 

Tudom, nem mindenki van így vele (sőt!), de én szeretem a szerelmi háromszögeket - itt kapunk is egyet (vagyis inkább négyszöget).

Paul egy nagyon helyes, kedves diák az akadémián, aki már az első találkozásukkor randira hívja Porkát. Ő az igazi jófiú, aki segíti a lányt és mellette áll mindig, de nekem első pillanattól kezdve ellenszenves..

 

Egy-két további szereplő és egy-két gondolat, a teljesség igénye nélkül..

Szeléna az igazi jó barátnő, aki tűzön-vízen át Porka mellett áll. Tetszett a stílusa és az szexizmus-ellenes elvei.

Lance egy valódi gyökér, de jókat röhögtem a Porka-Lance “versenyen”.

Katharina pedig a lehető legjobban utálható tinilány, de hát egy suliban kell “főellenség”..

 

A világ, amiben játszódik, abszolút jól lett felépítve, a szereplők is kellően kidolgozottak voltak. Tetszett az Akkordél Akadémia, mint iskola ötlete is, végre nem elvegyülni vágyó fantasztikus-lények bolyongtak az emberek között.

A nevek “magyarosítása”, vagyis fordítása eléggé rosszul sikerült - röhögtem is a Sasharaszton, aki egy vérfarkas -, de azért a végére megszoktam ezeket a neveket..

A fajták csoportosítása egy kicsit tömény volt. Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy mindegyiknél tudom, melyik faj melyik fajtához tartozik, de nekem így is tetszett.

Érdekes volt látni, hogy a természet-, boszorkány- és sötétfajták hogyan viszonyulnak egymáshoz, illetve a félfajtákhoz. Velő “történelmi visszatekintése” kicsit érthetőbbé tette a fajták megismerését és a köztük lévő viszonyokat.

Az Őrzők szintén nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a történet ennyire lebilincselő legyen.

Az Akarat, amely a helytelen viselkedést tiltja, a “normális”-at meg szabályozza, nagyon ötletes, főleg azzal a “kiskapuval”..

 

„Az Akarat lényegében annyit mond: „Ugorj!” Mire Porka: „Értettem!” ”

 

Összességében egy izgalmas, letehetetlen, humoros fantasztikus-nyomozós történet! Van benne egy-két csavar, de azért rájöhetünk, ki is a (fő)gonosz..

 

 

a_remalom-dilemma.jpg

Már a polcon vár a folytatás!

A  harmadik rész pedig remélhetőleg minél előbb megjelenik magyarul..

 

Néhány helyen szándékosan beszéltem félig-meddig rébuszokban és tőmondatokban, nem akartam “lelőni”, kik is az Őrzők és mit őriznek, mi is az Akarat tulajdonképpen és még sorolhatnám..

Olvassátok el a könyvet, szerintem abszolút megéri!

 

Összességében: 5/5

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: Porka, Eli

 

Jó olvasást a könyvhöz!

 

Januári Book Haul + NYEREMÉNYJÁTÉK!!

Nézzük először polcaim új lakóit..

10 könyvvel gyarapodott a polcom januárban: 6 könyvet vásároltam, 4-et pedig ajándékba kaptam.

Egy utcánkban lakó nénitől megkaptam Anya Seton: Katherine c. könyvének 1. részét, kiváló állapotban. A borítóját már most imádom! Olvasni viszont - a terjedelme miatt - szerintem majd csak a tavaszi szabadságom alatt fogom. Még nem igazán olvastam hasonló műfajú könyvet, de gondoltam szélesítem a látóköröm..

Egy kicsit "merészkedtem", és egy vadidegen molytól vásároltam 3 könyvet. Szerencsére kiérdemelte a bizalmat - a kötetek kifogástalan állapotúak.
Így került a birtokomba Anya Seton: Katherine-jének 2. kötete, ugyanabban a kiadásban, mint az első része.
Edgar Allan Poe: A perverzió démona szintén bekerült ebbe a "kosárba". Még nem olvastam Poe-t, de annyit hallok/olvasok róla, hogy úgy éreztem, ideje lenne megismerkednem vele. Nemrég kezdtem el olvasni, ha a végére értem, jön az értékelése is. Sajnos elég szoros a beosztásom, így nem sok időm van olvasni jelenleg.
Natsuo Kirino: A halál istennője a Japán-mániám miatt került megvásárlásra - még Ő is olvasásra vár.

Szintén moly-ról beszereztem a kedvenc animém könyv-formátumú első részét, Hino Matsuri: Vampire Knight 1. c. kötetét. Be kell látnom, hiába hátulról lapozom a magazinokat, a visszafelé lapozás és olvasás nem is olyan egyszerű feladat..

Nem múlhat el hónap KMK-s rendelés nélkül, így a polcomra került két újabb Vörös Pöttyös könyv. Cassandra Clare Pokoli szerkezetek trilógiájának első része: Az angyal, valamint szintén az írónőtől Az Árnyvadász Akadémia 5. kötete: Az imádott gonosz. A Végzet Ereklyéi az egyik kedvenc sorozatom, így egyértelműen ezeket a drágaságokat is el kell olvasnom! Csak a "mikor?" a kérdéses..

Anyutól megkaptam ajándékba (csak úgy!) a Bane Krónikák első 2 részét, a Mi történt Peruban?-t és A szökevény királynét Cassandra Clare-től. Még ezek is olvasatlanok sajnos..

1. Molyszülinapomra - egy molyos ajándékozás keretein belül - kezembe került az első LOL-könyv, amit olvastam: a Mire jó a rosszfiú? Komal Kant-tól. Kikapcsolódást vártam a könyvtől - és ezt meg is kaptam.

Januári értékeléseim:
http://booklovinglittlemoth.blog.hu/2016/01/02/s_s_a_mimes_rend
http://booklovinglittlemoth.blog.hu/2016/01/22/laini_taylor_ver_es_csillagfeny_napjai
http://booklovinglittlemoth.blog.hu/2016/01/29/mark_lawrence_tovisek_hercege_452
http://booklovinglittlemoth.blog.hu/2016/01/30/komal_kant_mire_jo_a_rosszfiu

Egyéb e havi bejegyzéseim:
Téli book tag: http://booklovinglittlemoth.blog.hu/2016/01/25/winter_book_tag
Egy kis visszatekintés és tervezés: http://booklovinglittlemoth.blog.hu/2016/01/08/2015_759

Elég zsúfolt volt a január, így nem sok időm volt - sem olvasni, sem Nektek írni bármiről is.. De remélhetőleg ez változni fog a jövőben.

NYEREMÉNYJÁTÉK!!
Egy ideje fogalmazódik bennem egy nyereményjáték ötlete, most úgy döntöttem, meg is hirdetem :) Mindössze egy "kicsit" gépelnetek kell a részvételhez!

Elég kevés visszajelzést kapok a bloggal kapcsolatban, így a feladatok is ehhez kapcsolódnak. 3 feltételt kell teljesítenetek, hogy részt vehessetek a játékban:

1. Válaszd ki a szerinted legjobban sikerült bejegyzésem - ez lehet értékelés, szösszenet vagy bármi, ami tetszett -, és hagyj alatta nyomot egy kommentben, hogy miért pont ezt választottad, mit szerettél benne!

2. Válaszd ki a véleményed szerint legrosszabbul sikerült posztom - ismét bármelyik rovatból -, majd ez alatt is fejtsd ki a véleményed, mi az ami nem tetszett, mit kellett volna másképpen. Természetesen nem sértődöm meg a negatív vélemények miatt - hiszen én kérem, hogy írd meg -, mindössze építő kritikákat várok. Ez által tudok fejlődni és olyan bejegyzéseket írni, ami Nektek is tetszik!

3. Ez alá a bejegyzés alá pedig azt írd meg, hogy az előző két feladathoz hol hagytad a kommenteket (elég annyi például, hogy Tövisek Hercege értékelés és A blogról). Milyennek találod a blogot összességében: mi az ami jó, esetleg lehetne gyakrabban, mi az ami nem teszik. Ez a kérdés MINDENRE vonatkozik a blogolásommal kapcsolatban! Ne féljetek bátran megmondani a véleményeteket, akár pozitív, akár negatív!

A játék időtartama: 2016. február 4. - 2016. március 31. éjfélig tart.
Sorsolás: 2016. április első hetében
Nyeremény: Egy könyv a kívánságlistádról és egy egyedi Book-Loving Little Moth könyvjelző!

Ha bármi kérdésetek van, az oldal facebook oldalán üzenetben vagy a booklovinglittlemoth@gmail.com e-mail-címen megtaláltok!

FONTOS!!
A hozzászólásokhoz jelentkezzetek be, különben "Névtelen"-ként fogtok megjelenni a kommentelők között! (Nem követnetek vagy feliratkoznotok kell, mindössze e-mail címetekkel bejelentkezni! Persze a feliratkozásoknak/követéseknek örülök - ki ne örülne?! -, de ez NEM feltétele a játékban való részvételnek!)

süti beállítások módosítása