Kiadó: Athanaeum
Kiadás: 2015.
Műfaj: fantasy, disztópia
Oldalszám: 557

Fülszöveg

Az első rész elolvasása után annyira vártam erre a könyvre, hogy el sem tudom mondani. Ennek a résznek az elolvasása után pedig addig tudnám kergetni szegény Samantha-t, amíg az összes résszel el nem készül, és le nem fordíttatja nekem, hogy olvashassam végre.

Már az első résznél beleszerettem a történetbe és Arcturusba, a folytatás pedig csak még jobban beszippantott ebbe a világba. Kicsit vonakodva álltam neki, mivel féltem, hogy az első rész nyomába sem ér - mint az már jó néhány könyv-sorozatnál előfordult -, de abszolút kellemesen csalódtam.

„– Hát nem csodálatos, mennyire magával tud ragadni minket a papír és az írott szó? Drága szívem, itt csodának lehetünk tanúi!”

A helyszín ezúttal London. Magunk mögött hagyjuk Sheol I-et és az emitákat. Paige sikeresen megszökött a táborból, de Scion első számú körözött bűnözője lesz. Az ÉBERek és NBERek száma megduplázódik a város utcáin, sőt még egy új rendfenntartó különítményt is létrehoznak az egykori rőtkabátosokból. Scion eközben egy eszközön dolgozik, ami felfedi a tisztánlátókat a világ előtt. A szindikátus pedig semmit nem akar tenni ellene, ahogy Jaxon sem.

Paige hatalmas döntés előtt áll: visszatér a Hét Pecséthez, ezzel élvezve Jaxon védelmét, vagy külön utakon folytatja tovább? Ha visszamegy, fejet kell hajtania Jaxon akarata előtt és elfelejtheti, hogy egyáltalán felveti a Scion és rephaiták elleni összefogást a Szindikátus előtt. Ha nem megy vissza, akkor pedig még arra sem lesz esélye, hogy egyáltalán összehívhassa a Szindikátus vezetőit, ráadásul ez nagy valószínűséggel a halálához vezetne.

„Talán az a legjobb, ha visszatérek a Seven Dialsbe, és meghúzom magam. Mert annál, hogy Jaxon Hall a főnököm, csak egyetlen rosszabb dolog volt a világon, ha Jaxon Hall az ellenségem.”

Paige ismét bebizonyítja, hogy nem egy elveszett lány, ahogy azt néhányan gondolják róla. Kitart amellett, amiben hisz, és ezért bármit képes lenne megtenni - és meg is teszi. Kedvelem a karakterét - erős, határozott, kitartó, a végletekig elmegy, ha az kell. Elég sok megpróbáltatáson megy keresztül, de jól veszi az akadályokat.

„Vannak forradalmak, melyek egy nap alatt váltják meg a világot. Mások egy évtized vagy egy évszázad alatt érnek be, és vannak, amelyek soha nem bontakoznak ki. Az én forradalmam egy pillanattal és egy döntéssel kezdődött. Egy titkos városban, a két világ határán nyíló virággal.”

Bevallom, annyira hiányoltam a könyv első felében Arcturust, hogy azt elmondani sem tudom - ez az egyetlen „negatívum”, egyszerűen hiányérzetem volt nélküle. Szerencsére a Nagymester visszatért és bár még elég sok titok övezi, kicsit jobban megismerhetjük a múltját és a rephaiták történetét. Végre valamelyest kimutatta az érzéseit, nagyon szerettem a Paige-Arcturus jeleneteket. Nem az a nyáltól csöpögős romantika, csak pont annyi, amennyi kell.

„– Ti az elmúlt szerelemre azt mondjátok, kihunyt a láng – aranyszínű szeme inkább ijesztő volt, mint szép, arcvonásai egyáltalán nem e világiak. – Egy rephaita számára sokáig tart, míg az a láng fellobban, de ha már ég, nincs, ami kioltsa.”

Több új szereplővel találkozhatunk ebben a részben (mímeslordok, mímeskirálynők) és pár régit is jobban megismerhetünk.

A legutáltabb karakter ebben a részben Jaxon lett. Nem gondoltam volna, hogy lesz, akit jobban rühellek majd, mint Nashirát, de a Fehér Béklyózónak sikerült ezt elérnie. Azt a zsarolást még el-elnézném neki, na de a végén az.. De nem spoilerezek :)

„Jaxon Hall megbéklyózott engem, és ami még ennél is rosszabb: ennek tudatában is volt.”

Ismét sok információhoz jutunk, de ezek könnyebben felfoghatóak és megjegyezhetők, mint az első részben. Eseménydús, izgalmas történet, a duplacsavar a végén pedig.. Gondolsz rá, hogy ez fog történni, de amikor megtörténik, mégis „fejbe vág”..

Szerkesztett Pinterest kép

A könyv újra magába szippantott, ha le kellett tennem, alig vártam, hogy folytathassam. Nem gondoltam volna, de jobban megszerettem, mint az elsőt. Most pedig a függővégre való tekintettel - tűkön ülve várom a folytatást!!

Összességében: 5/5*
Borító: 5/2 - Bár imádom a borítóját, macska bolond vagyok, ehhez a könyvhöz annyira illik, mintha egy levelibéka lenne rajta.. Az eredeti viszont eszméletlen jól mutatna..
Kedvenc karakter: Arcturus *-*

Egy idézet az első részből:

„Nem lehetek ilyen kegyetlen – mondtam. – Semmi sem rosszabb a befejezetlen történeteknél.”

Úgyhogy hajrá Samantha, ne kegyetlenkedj a rajongóiddal!

Csontszüret értékelésem: http://booklovinglittlemoth.blog.hu/2015/11/18/s_s_csontszuret