Kiadó: Animus

Műfaj: disztópia

Oldalszám: 238

„Réges-réges-régen… ”

Fülszöveg

A 12 éves Jonas olyan világban él, melyben nincs igazságtalanság, éhezés, erőszak, nincsenek kábítószerek, a családok életében is teljes a harmónia. Ezt a tökéletesnek tűnő világot a bölcsek tanácsa vezeti. Ők azok is, akik a tizenkettedik évüket betöltött fiúk és lányok egész életre szóló pályáját kijelölik egy évente megrendezett ceremónián. Történetünk hősét valami egészen egyedi feladatra tartják alkalmasnak. Miközben egy különös öregember felkészíti őt hivatása betöltésére, Jonas előtt feltárul, milyen titkok lapulnak az őt körülvevő világ békéje mögött. A fiú vakmerő tettre szánja el magát…

A könyv a Mini-könyvklub 4 első havi olvasása keretében került a kezeim közé, ugyanis nagy örömömre ismét sci-fi, disztópia témakörben olvasunk. Nagyon megszerettem az ezekben a műfajokban írt könyveket, így nem kérdés, hogy a harmadik kör végén többek között erre is szavaztam.

Jó érzés nagyjából egyazon időben együtt olvasni a többi bloggerrel/taggal és „együtt” értékelni a választott könyveket. Többször megesett, hogy bár meg nem fordult volna a fejemben, hogy az adott könyvre csak rá is nézzek, mégis pozitívan csalódtam a nagy többség választásában – gondolok itt például a Metro 2033-ra vagy a Tövisek hercegére. A többiek értékelését pedig nagyon jó érzés olvasni, akár teljesen egyetértek vele, akár épp teljességgel el nem tudom képzelni, hogy ugyanazt a könyvet olvastuk volna.

Na de jöjjön a könyv! Valószínűleg eléggé SPOILEResen...

Nagyon vegyes érzelmekkel álltam neki az olvasásának. A filmet nem láttam, a könyv néha szembejött velem Molyon, de ez egy olyan könyv volt ismét, amibe magamtól biztosan nem kezdtem volna bele. Egyik borítója sem fogott meg, a fülszövegét olvasva sem éreztem késztetést rá, hogy bizony nekem ezt el kellene olvasnom valaha is. Nem is vettem meg a könyvet – ami nálam nagy szó -, kölcsönpéldányt olvastam és még mindig nem tudom eldönteni, elolvassam-e a sorozat további részeit.

A történetet Jonas szemszögéből kísérhetjük figyelemmel, E/3-ben. Nem igazán tudtam azonosulni főszereplőnkkel, szinte távolságtartóan olvastam a belső monológjait, gondolatmenetét is. Nem mondom, hogy negatív karakter lenne, vagy nem szerethető, de az én szívemhez nem nőtt hozzá, ahogy semelyik másik szereplőnk sem.

Jonas egy tizenkettes A-nemű, vagyis egy  12 éves fiú. Már itt gondjaim akadtak a dolgokkal. Minek betűkkel jelölni a nemeket és miért nem években számolunk? Na de mindegy... Kötelességtudó, bátor, érdeklődő gyerek, mégsem tudtam igazán megszeretni. Mintacsaládban él, mintaszülőkkel és mintakishúgával. Lehet ezért nem nőtt a szívemhez egyikőjük sem, túl „minta” ebben a világban mindenki – a családok, a barátok, az emberek.

„Minden családegységnek két gyerek járt egy A-nemű és egy B-nemű. A szabály egyértelmű és világos volt.”

Minden családegységben van két szülő és egy A-nemű illetve egy B-nemű gyermek. A szülők igényt nyújthatnak be gyermekekre, és az Egy ceremóniáján – jobb szó híján – kapják meg a felügyeletüket. A gyerekek nem a családokba születtek, hanem a szülőanyák beosztásban lévő B-neműek szülték őket. Ez a pont volt az, ahol nem kicsit fogtam a fejem. El nem tudnék képzelni egy ilyen világot... Az esti kötelező érzésbeszámolókkal, vagy reggeli álombeszámolókkal már végképp nem tudtam mit kezdeni – néha néztek volna nagyokat szüleim, ha beszámoltam volna egyes álmaimról...

Minden év decemberében megrendezik a ceremóniákat, ahol is a gyerekek bizonyos dolgokat és jogokat kaphatnak. Például az Egy Ceremóniáján, mint említettem fentebb, a gyerekek szülőket kapnak, a Hét Ceremóniáján elöl gombos kabátot (itt kapják meg az önállósághoz való jogot, persze csak „kicsiben”), a Nyolc Ceremóniáján zsebes kabátot (itt tulajdonjoghoz jutnak a zsebek által) és önkéntes munkákat vállalhatnak, a Kilenc Ceremóniáján biciklit kapnak és még sorolhatnám.

„JONAS AZ EMLÉKEK ŐRZŐJE
1. Minden nap tanítás után menj egyenesen az Öregek Háza mögötti Hátsó szárnyba, és jelentkezz a recepciósnál.
2. A napi kiképzés után menj egyenesen haza.
3. A tapintatosságot előíró szabály mostantól nem vonatkozik rád. Tetszésed szerint bárkitől bármit kérdezhetsz, és kérdéseidre választ is fogsz kapni.
4. Kiképzésedről a közösség egyetlen tagjával, még gondviselőiddel vagy a döntéshozókkal se beszélj.
5. Mostantól nem számolhatsz be az álmaidról.
6. Gyógykezelést ezentúl csak a kiképzéstől független betegség vagy sérülés esetén igényelj.
7. Nem kérvényezheted az elbocsátásodat.
8. Hazudhatsz. ”

Jonas épp a Tizenkettő Ceremóniájára készül, ahol is eldöntik, milyen beosztásban fog majd dolgozni, őt pedig kiválasztják az Emlékek Őrének, ami már a kinevezésétől kezdve nagy felelősség és tisztelet övezi. Itt az előző Emlékek Őre, az Örökítő adja át emlékeit Jonasnak a régmúltról, bár azt a mai napig nem értem, mi ennek az értelme. Mert rendben, icipicit megértem a tanács félelmeit ezzel kapcsolatban, mégsem tudom felfogni, miért döntöttek így annak idején... Na de ezt viszont nem spoilerezem el! Aztán jön egy nem várt fordulat, amire tutira nem készültem fel, de azért Másholról és az elbocsájtásról voltak elképzeléseim. Gondoltam, most lesz izgalmas a történet, elvégre disztópiáról beszélünk, de eléggé untam a cselekményt.

Összességében a véleményem és érzéseim a könyvvel kapcsolatban még mindig elég vegyesek.

Túl sablonos és előre tudható minden a szereplők cselekvéseiben. A történet nem rossz, viszonylag olvastatta magát, de eléggé untam is. Az az egy csavar pedig elég kevés számomra, hogy fenntartsa az érdeklődésemet. Nem valószínű, hogy tudnék egy olyan világban élni, ahol minden és mindenki egyforma, minden előírás szerint történik, mindenki az szerint gondolkodik (már ha gondolkodik egyáltalán), amit elvárnak tőle – és olvasni sem biztos, hogy tudnék erről többet, ez eléggé kiszámíthatóvá tesz dolgokat. Ha arra gondolunk, milyen társadalmi problémákat boncolgat a könyv, számomra akkor sem volt egy nagy durranás. Értem én, mi miért történik, de valahogy nem érzek rá késztetést, hogy olvasnom kellene a folytatást. Nem szeretem a nyitott kérdésekkel és gondolatokkal lezárt történeteket, mégsem vagyok benne biztos, hogy folytatnom kellene ezt a sorozatot. A filmet sem gondolom, hogy megnézem, a könyv olyan volt, mintha filmet néztem volna. Kevés volt benne számomra az érzelmi és gondolati töltet, nem igazán éreztem azt, hogy a főszereplő – vagy akár bármelyik szereplő -, szemén át látnám a történéseket, nagyon távol maradtam a világtól és az emberektől.

Összességében: 5/3

Borító: filmes: 5/0; szánkós: 5/3,5

Kedvenc szereplő: nem volt

Én és a könyv ennyi lettem volna :)

A többi Klubtag értékelését itt olvashatod :)