Book-Loving Little Moth

Novemberi Book Haul

2015. november 30. - LittleMoth

Egy ideje már nem jelentkeztem sajnos, de jelentem: szerencsésen túléltem a fejtágítás (szakápolói továbbképzésem volt), illetve a hétvégi két 12órás műszakot. De kezdjünk is bele az új szerzeményeim bemutatásába.

nevemberi_book_haul_kupac3.JPG

Ebben a hónapban összesen 8 könyvvel lettem gazdagabb: 4 vásárolt – 4 ajándék volt.

Az egyik ajándék Laini Taylor – Füst és csont leánya c. könyve volt, amit egy kedves molytól, Évitől kaptam az „Ajándékozzunk az évszakhoz méltóan” (AÉM) őszi fordulójára, és ezúton is nagyon-nagyon köszönöm :) A könyv valami eszméletlenül gyönyörű, a történetet pedig imádtam!

dsc_0150.JPG

Aztán jött a szülinapom, amin párom lepett meg 3 vágyott könyvvel.. Vagyis inkább úgy mondanám, hogy kezembe nyomta a bankkártyáját, hogy rendeljem meg, amiket szeretnék. Amikor ugyanis megmutattam a molyos kívánságlistámat - amin majdnem 200 könyv szerepel -, egy majdnem szívroham után, hitetlenkedő pillantások közepette teljesen kiakadt szegény.. Szerintem nem is könyveket, hanem csillagokat látott egy idő után – kb. mint amikor én választok neki számítógépes játékokat..

2015_szulinapi_konyvtunder.JPG

Az első Laini Taylor sorozatának második kötete, a Vér és csillagfény napjai. Sajnos keménytáblásan nem találtam az égvilágon sehol, de mivel az első részt imádtam, így muszáj volt megrendelnem. Még nem kezdtem bele ugyan, de decemberre tervben van az elolvasása..

A második könyv Samantha Shannon A Mímes Rendje volt. Az első rész lebilincselt, imádtam - így nem volt kérdéses, hogy ez a könyv is KELL! a polcomra. Bár az eredeti borítóval jelent volna meg hazánkban..
Szintén decemberre van betervezve.

A harmadik pedig Stephenie Meyer – A burok c. könyve volt, ami nem csak a kívánságlistámon szerepelt, de a 2. Mini-könyvklub novemberi olvasása is egyben. Persze az extrás kiadást vettem meg :) Az értékelése holnap érkezik..

Egyik nap „betévedtem” egy Coop-ba.. Na jó, szándékosan mentem be megnézni, milyen könyvek vannak a könyves állványokon.. Nem múlhat el egy dombóvári út anélkül, hogy nagyjából fél-egy órát ne töltenék el a könyvek alapos nézegetésével.. Mindig találok legalább egy vágyott könyvet pofátlanul olcsón - ez most sem történt másként. Samantha Shannon Csontszürete vigyorgott rám 499Ft-ért. Nagyjából rögtön el is kezdtem olvasni, és beleszerettem a történetbe.. Már 2 hete befejeztem, de többször kapom magam azon, hogy Arcturuson jár az eszem..
Kár, hogy ilyen lassan jelennek meg az eredetileg 7 részesre tervezett sorozat kötetei..

csontszuret_3.JPG

Az AÉM őszi fordulójára egy KMK könyvet választottam az ajándékozottamnak (Becca F. - Finale), ezért nyilvánvaló volt, hogy minimum még egy könyvet rendelnem kell, mert ugye szállítási költségre sajnáltam a pénzt.. Hát ez a plusz egy könyv a rendelés végére plusz kettő lett.. Hiába, könyvvásárlásnál nem igazán tudok magamon uralkodni.. A rendelésem mellé ismét két beleolvasót kaptam a KMK-től: Az Oppositiont és az Egy ropi naplója – A nagy kiruccanást – így már mindegyikből van kettő -, ha esetleg érdekel valakit, szívesen elküldök belőlük egyet-egyet..
Az egyik Cassandra Clare és Robin Wasserman közös kis könyvecskéje, Az elveszett Herondale volt. A rövidsége ellenére még nem olvastam bele, de a közeljövőben elég sokat buszozok majd, így gyorsan a végére érek és a táskámban sem foglal túl nagy helyet.

az_elveszett_herondale.JPG

A másik Jane Austin – Büszkeség és balítélet c. klasszikusa. Ez két okból landolt a virtuális kosaramba. Az egyik, hogy úgy döntöttem, tágítom az érdeklődési köröm, nyitok egy kicsit a klasszikusok felé. A másik, hogy anyósom kedvenc könyve volt, aki már sajnos nem lehet közöttünk, és úgy gondoltam, így méltó kezdése lehet ennek az irányvonalnak a megismerésére. Belekezdtem ugyan – a 8. fejezetnél tartok -, de most kicsit eltoltam az elolvasását.

buszkeseg_es_balitelet.JPG

Az utolsó szerzeményem pedig Leslie L. Lawrence új regénye: a Múmiavadászok. Még ebbe sem kezdtem bele, de a közeljövőben biztos elolvasom. Nagyon kíváncsi vagyok a történetre, LLL írásaiban pedig sosem csalódtam. Ééés.. December 6-án viszem dedikáltatni Pécsre/Kaposvárra – még nem döntöttem el melyik helyszínre is menjek..

novemberi_konyvtunder_lll.JPG

Novemberi értékelések:

http://booklovinglittlemoth.blog.hu/2015/11/03/metro_522

http://booklovinglittlemoth.blog.hu/2015/11/07/heti_csaj_724

http://booklovinglittlemoth.blog.hu/2015/11/10/fust_es_csont_leanya

http://booklovinglittlemoth.blog.hu/2015/11/13/hofeher_es_a_vadasz_502

http://booklovinglittlemoth.blog.hu/2015/11/18/s_s_csontszuret

E havi Book Tag:

http://booklovinglittlemoth.blog.hu/2015/11/09/udvarlas_konyvekkel_konyveknek

A bejegyzés trackback címe:

https://booklovinglittlemoth.blog.hu/api/trackback/id/tr198128662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása