Akkor kezdjünk is neki a második könyvszerzemény-beszámolónak itt, a blogon!
Hónap elején két könyvvel lettem gazdagabb, amiket használtan vettem egy facebook csoportban.
Az egyik Elizabeth Adler – Bűnös gazdagok c. könyve (Ulpius-ház, puhakötéses, eredeti ára: 3999Ft), amit már elkezdtem olvasni, de még nem értem a végére – közbejött pár elolvasásra váró könyv ;). Majd októberben olvashattok róla egy értékelést – legalábbis terveim szerint..
A másik Mary Higgins Clark – Hová tűntek a gyerekek? c. kötete (Gabo, keménytáblás védőborító nélkül, eredeti ára: 1690Ft), amire még szintén nem volt időm, de lassan bepasszírozom valahogy, mert nagyon szeretem az írónő történeteit, és a címet elég figyelemfelkeltőnek, érdekesnek találom.
A következő könyv a „bevásárló listán” Andy Weir – A marsi c. sci-fije (Fumax, keménytáblás védőborítóval, eredeti ára: 3995Ft) volt. Ezt két okból szerettem volna megkaparintani. Az egyik a temérdek pozitív vélemény és kritika, amit olvastam róla – gondoltam, ha ennyire jó, nekem is el kell(!!) olvasnom. A másik pedig, hogy ez lett a Mini-könyvklub 2 szeptemberre választott könyve. Habár nem lett a kedvencem (bővebben az értékelésemben: a lap alján linkeltem), egy nagyon szórakoztató, humoros történettel gazdagodtam általa.
Bár a névnapom csak október közepén lesz, már tegnap hozzájutottam a Könyvtündértől rendelt csomaghoz, amit Életem Szerelmétől (nyugi, nem állok neki itt romantikázni vagy ilyesmi) kaptam. A csomag tartalma 3 könyv és egy hűtőmágnes volt.
Az első könyv Dmitry Glukhovsky – Metro 2033 c. disztópiája (Európa, puhatáblás, eredeti ára: 3800Ft), ami a Mini-könyvklub októberi választott könyve lett. A fülszöveg ígéretesnek tűnik, értékelése októberben érkezik a blogra.
A második könyv egy mese-feldolgozás, méghozzá Lily Blake Hófehér és a vadásza (I.P.C. Könyvek, keménytáblás védőborító nélkül, eredeti ára: 3499Ft). A filmet láttam, ami alapján a könyv íródott és kíváncsi vagyok mit hozott ki belőle az írónő. Az alaptörténet mindenesetre tetszik..
A harmadik könyv Leslie L. Lawrence Vérfarkas sorozatának második része, A vérfarkas visszatér (Studium Plusz, puhatáblás, eredeti ára: 1490Ft). Nagyon vártam, hogy beszerezhessem az első rész olvasása után, így már bele is kezdtem a történetbe, értékelése a napokban érkezik.
A hűtőmágnes Leslie L. Lawrence-es.. Ehhez nem fűznék hozzá semmit, egyszerűen kellett!!
A beszámolót ismét egy ékszerrel zárom, ami nem más, mint A Gyűrűk Ura ihlette Arwen nyaklánc és fülbevaló, ami szintén szerelem volt első látásra ;) Beszerezhető - sok más gyönyörűség mellett - a Bájkeverő webáruházban.
EZ TÖRTÉNT A BLOGON SZEPTEMBERBEN
Szeptemberi értékeléseim:
http://booklovinglittlemoth.blog.hu/2015/09/05/flinn_beastly
http://booklovinglittlemoth.blog.hu/2015/09/10/luzerek_es_balkiralynok
http://booklovinglittlemoth.blog.hu/2015/09/25/a_verfarkas_ejszakaja
http://booklovinglittlemoth.blog.hu/2015/09/29/andy_weir_a_marsi_449
Book Tag-ek:
http://booklovinglittlemoth.blog.hu/2015/09/02/elso_utolso_book_tag
http://booklovinglittlemoth.blog.hu/2015/09/17/bookshelf_scavenger_book_tag
http://booklovinglittlemoth.blog.hu/2015/09/28/olvasasi_szokasok_tag
Egy várva várt megjelenés híre:
http://booklovinglittlemoth.blog.hu/2015/09/18/up_to_me_megjelenese_iden_osszel
És az első blogajánlóm:
http://booklovinglittlemoth.blog.hu/2015/09/21/seventeen_fan_fiction
Ha a Mini-könyvklub felkeltette az érdeklődésedet, itt megtalálod az adott olvasásainkat, érdekességeket a könyvekkel, írókkal kapcsolatban; és persze minden tag értékelését az adott könyvekről:
http://konyv-sarok.blogspot.hu/p/mini-konyvklub-2.html
És majd’ elfelejtettem.. Ha minden sikerül – és nagyon remélem, hogy fog -, egy új rovat is érkezik a blogra ;)
Hát ennyi lettem volna szeptemberre ;)
Sziasztok!